Javában zajlanak a munkálatok a gyömrői Hankó István Művészeti Központ mellett, ahol épül a város új játszótere. A játékok jó része már a helyén van, és készül a kerítés is.
A városvezetés tervei szerint itt már nagyobb gyerekek is tudnak majd játszani, ennek megfelelően választották ki a játékokat is. Kát nagyobb csúszdás attrakció mellett helyet kapott a hinta, mérleghinta, valamint a közkedvelt „rugós játékok” is. A fákkal védett árnyas terület ideális helyszín a központi játszótérnek, így vélhetően sokan lesznek állandó látogatói. Nem csupán számos játék, hanem ivókút is készül, és természetesen körbe is kerítik a területet, éjszakára bezárják majd a játszóteret.

A tervek szerint május végén – vélhetően a gyereknapon – vehetik majd birtokba a gyerekek az új játszóteret.