Vádat emelt jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények miatt a Monori Járási Ügyészség két férfi, köztük egy ügyvéd ellen, akik több mint hetvenmillió forintot szereztek meg egy gyömrői idősotthon lakóinak bankszámláiról - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.


 Gyugyi Csilla elmondta: az egyik vádlott - aki vezetői feladatokat látott el az otthonban - úgy egészítette ki a munkabérét, hogy a gondozottak bankszámláiról a saját bankszámláira utalt pénzt. Általában azokat az idős embereket szemelte ki, akikről tudta, hogy nagyobb összegű pénz van a bankszámlájukon, rendszeresen külföldről kapnak nyugdíjat, esetleg értékes ingatlanjuk van.
 A sértettek bizalmába férkőzött, majd rávette őket arra, hogy a bankszámlájuk felett teljes körű meghatalmazást adjanak neki. Ezután 2008-tól mintegy öt éven át rendszeresen irányította a saját számláira a kiszemelt idős emberek pénzét. Az érintettek nem értettek az internetes banki műveletekhez és csak a férfi beleegyezésével hagyhatták el az intézményt - áll a vádiratban.

Nem volt harmóniában a bevétel a kiadásokkal...
Nem volt harmóniában a bevétel a kiadásokkal.... (fotó:idosekoldala.hu)

Az otthon dolgozója a pénznek csak a töredékét fordította a sértettek ellátására, nagy részét saját céljaira költötte. Ezzel a módszerrel mintegy 73 millió forintot sikkasztott el. Az otthon egyik lakóját arra is rávette, hogy adja el a lakását, majd az ingatlan árát az átutalás már bejáratott útján megszerezte. Ugyanennek az idős embernek egy értékesebb lakására is szemet vetett, de mivel a sértett vonakodott ettől az ügylettől, a férfi a bűnügy másik vádlottjához, egy ügyvédhez fordult segítségért, aki hamis okiratokat készített. Az adásvételt így sikerült lebonyolítani. A két lakás eladása során az idős embernek mintegy 30 millió forint kárt okoztak.
Az ügyészség jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, illetve csalással vádolja a két, szabadlábon védekező férfit - tette hozzá a szóvivő.

MTI.hu
06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!