Sorompókkal és kamerákkal a szemetelők ellen

Megkezdték azoknak a sorompóknak a telepítését, melyekkel a jövőbe megakadályoznak az illegális szemétlerakást Gyömrőn. A sorompók mellé kamerák is kerülnek.
Gyömrő Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Tisztítsuk meg az országot” elnevezésű pályázatán nyert 13,5 millió forintos állami támogatást az illegális hulladéklerakás felszámolására. A város az elnyert összegből összesen 14 sorompót telepít, valamint 28 kamerát is kihelyeznek a szemetelők által leginkább látogatott külterületeken.
Gyenes Levente polgármester megkeresésünkre elmondta, a cél az, hogy ne tudjanak autókkal behajtani azokra a külterületi, mezőgazdasági utakra, ahol általában aztán a szemetet kidobják. Gyalogosan, kirándulók számára természetesen ezután is szabadon járhatóak lesznek az utak, de gépjárművel kizárólag az adott földterületek tulajdonosai hajthatnak majd be.
Az önkormányzat ezúton is kéri az érintett területek tulajdonosait, hogy a sorompókhoz tartozó kulcskért keressék Harangozó Tibor mezőőrt, aki a tulajdonjog igazolása után átadja a nyitáshoz szükséges kulcsokat. A mezőőrt munkanapokon 8 és 16 óra között hívhatják a 0630/655-5197-es számon.
A sorompók mellé kamerák is kerülnek, így ha valaki mégis szemetelne, azt könnyen tetten érhetik a jövőben a hatóságok.