Az Ecseri Polgárőr Egyesület május 30-án ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Az egyesület tagjai e jeles alkalomból egész napos programmal várták a kilátogatókat az ecseri Tájházba. Ecser Nagyközség polgármestere, Gál Zsolt megnyitó beszédét követően átadta az önkormányzat oklevelét Nagy Zoltán elnök úrnak, mellyel elismerését fejezte ki a polgárőrség áldozatkész munkájáért. Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint az Országos Polgárőr Szövetség Katasztrófavédelmi alelnöke elmondta, hogy a jól működő polgárőrség alapfeltétele az önkormányzattal és a rendőrséggel való szoros együttműködésen alapszik, ami Ecseren megvalósult, és az egyesület munkájával teljesen be is ágyazódott a település életébe. Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, így Kardos Pál adta át az Ecseri Polgárőr Egyesület elnökének a szervezet településen végzett kiemelkedő bűnmegelőző tevékenységének elismeréseként a "Polgárőr Érdemkereszt” arany fokozata kitüntetést. A 20 éves polgárőr munkáért kitűzőt vehetett át Barta Zoltán és Koczkás László.
Horváth Zsolt, az Ecseri Polgárőr Egyesület alelnöke kiemelte, hogy az elmúlt két évben Körmöndi Bernadett r.fhdgy., a maglódi rendőrőrs vezetőjének segítségével a két szervezet között kiemelkedően jól működő kapcsolat alakult ki. Ennek jeléül az egyesület a "szervezeteink együttműködése érdekében kifejtett munkájáért" köszönő oklevelet nyújtott át az őrs vezetőjének. Végezetül a polgárőrök ünnepélyes keretek között vehették át a jubileumi pajzs felvarrót.
A protokolláris ünnepséget követően az egész napos programok között volt gyermekfoglalkoztató, kiállítást tekinthettek meg a kilátogatók az elmúlt idők polgárőr dokumentumaiból, korábbi polgárőr ruházatok voltak láthatóak, megtekinthető volt a rendszám felismerő rendszer, valamint az Ecseri ÖTE segítségével kipróbálhatták, milyen érzés is egy locsolótömlőt megtartani.
Úgy gondolom, mi lakosok is köszönettel tartozunk a polgárőröknek, hiszen ők azok, akik szabadidejüket feláldozva a „láthatatlan munkát” végzik a mi biztonságunkért. Akkor éreznénk ezt igazán, ha nem lennének! További eredményes munkát kívánok! (a szerk.)

fotó: BPSZ sajtóügyelet

06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!