A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2019. szeptember 24-én Gyömrő egyik utcáján egy nyitott állapotban hagyott személygépkocsit eltulajdonítottak.

Az egyenruhások a nap folyamán végrehajtott adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, akiket 2019. szeptember 25-én Gyömrőn elfogtak.


Egy nap alatt elfogták a fiatalokat a rendőrök (Fotó: police.hu)


A 17 éves helyi lakos ruházat átvizsgálása során a rendőrök kábítószergyanús növényi származékot,valamint a lakása udvarán elrejtve az eltulajdonított személygépkocsit is megtalálták.

Két társával együtt előállításra kerültek a Monori Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.Velük szemben a rendőrök kábítószer-gyorsteszt alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. 


Nem csak gyanús anyagot találtak, de a gyorsteszt is pozitív lett (Fotó: police.hu)


A három fiatalkorúval szemben – szabadlábon hagyásuk mellett-jármű önkényes elvétele bűntette, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt igazságügyi szakértők bevonásával az eljárást a Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.
06:00, 12:00, 18:00, 21:18 - Gyömrő Info Magazin
06:13, 12:13, 18:13, 21:32 - Önkormányzati félóra - Gyenes Levente
06:39, 12:39, 18:39, 21:54 - Háttérben 20. - Tűzszerészek
07:19, 13:19, 19:19, 22:34 - Az orvos válaszol 51. rész
07:30, 13:30, 19:30, 22:45 - Sporttárs - Andrusch József (ism.)
08:06, 14:06, 20:06, 23:21 - Egy falat kenyér..... - Fiala János (ism.)
08:41, 14:41, 20:41, 23:56 - Gyere ahogy vagy!