A késelések hétvégéje volt a mögöttünk hagyott hétvége, így foglalhatjuk össze a térség friss bűnügyi híreit. Káván halálra szúrtak egy férfit, míg Gyálon élettársának okozott életveszélyes sérüléseket egy nő.

Az utcán szúrta le vitapartnerét

Eddig tisztázatlan körülmények között 2018. augusztus 11-én 21 óra körüli időben, Káván, egy 49 éves férfi szóváltást követően az utcán, egy rendezvény helyszínén megsebesítette vitapartnerét, egy szintén helyi férfit. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben életét vesztette.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt a helyszínen elfogták és előállították a Monori Rendőrkapitányságra, kihallgatását követően őrizetbe vették és emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.


Rendőrök helyszínelnek Káván


Az élettárs szúrt

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2018. augusztus 11-én 19 óra 15 perc körül gyáli otthonukban szóváltásba keveredett élettársával. A 42 éves nő a veszekedés során egy késsel hason szúrta párját, aki a szúrás következtében életveszélyes sérülést szenvedett. A rendőrök a gyáli nőt a helyszínen elfogták, majd előállították a Dabasi Rendőrkapitányságra.

A gyáli lakost a Pest megyei nyomozók őrizetbe vették és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Ellene az eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya folytatja.


A 42 éves nő ezzel a késsel szúrt



(Forrás: police.hu)

06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!