A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott közveszély okozása bűntett, rongálás bűntett és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt E. Sándor 60 éves üllői lakos ellen. E. Sándor megalapozottan gyanúsítható többek között azzal, hogy 2012. június és 2014. február közötti időszakban több alkalommal megrongálta a szomszéd családi ház falát, redőnyeit, udvarát úgy, hogy festéket tartalmazó befőttes üveget dobott rá, amely ennek következtében széttört és a festék szétfolyt. Az Üllői Rendőrőrs munkatársai - a szükséges nyomozási cselekmények végrehajtását követően – a helyi férfit 2014. november 26-án 6 óra körüli időben a lakásában elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság két nappal később előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

Az E. Sándor ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

forrás/fotó: police.hu

 

06:00, 12:00, 18:00, 21:18 - Gyömrő Info Magazin
06:13, 12:13, 18:13, 21:32 - Önkormányzati félóra - Gyenes Levente
06:39, 12:39, 18:39, 21:54 - Háttérben 20. - Tűzszerészek
07:19, 13:19, 19:19, 22:34 - Az orvos válaszol 51. rész
07:30, 13:30, 19:30, 22:45 - Sporttárs - Andrusch József (ism.)
08:06, 14:06, 20:06, 23:21 - Egy falat kenyér..... - Fiala János (ism.)
08:41, 14:41, 20:41, 23:56 - Gyere ahogy vagy!