A hétvégi fordulóban Tökölön tudtak győzni a gyömrői női kézisek, akik ennek köszönhetően továbbra is vezetik a bajnokságot.

Igazi rangadóra került sor a Női NB II Déli csoportjában, ahol a dobogó harmadik fokán álló házigazda Tököl a listavezető Gyömrőt fogadta.

Az első pillanattól kezdve tapintani lehetett a feszültséget a Tököli csarnokban. A masszív, igen erőszakos és agresszív Tököli védelmet lassan, lépésről-lépésre sikerült felőrölnie a gyömrőieknek, s így már a félidőre 3 gólos előnnyel (9:12) mehettek az öltözőbe. A második játékrész hasonlóképpen alakult, így a 45. percben már 7 gólosra duzzadt a vendég előny. A lányok hatalmasat küzdve, visszavágva az ősszel hazai pályán elszenvedett 1 gólos vereségért, magabiztosan 21:26 arányban múlták felül riválisukat, növelve ezzel pontbeli előnyüket, s megőrizve első helyüket a tabellán.  A remek csapatteljesítmény, valamint Tanács Réka kiemelkedő kapusteljesítménye mellett, a mérkőzés legeredményesebb játékosai: Balogh B. 8, Kozma D. 8, Valenta E. 4 góljával.

 
Boldog győztesek a mérkőzés után


A junioroknál ezúttal a veretlent fogadta a nyeretlen. A tabellán megmutatkozó 22 pont különbség már az összecsapás előtt meghatározónak tűnt  a mérkőzés végkimenetelét illetően. Pillanatnyi kétség nem fért az újabb meggyőző Gyömrői sikerhez, mely szám szerint 19:36 lett.

A mérkőzés legeredményesebb játékosai: Hrutka B. 5, Nagy N. 5, Joó K. 5, Hegedűs H. S. 5 góljával.


A felnőtt férfi együttes hétközi fordulóban látogatott a PLER otthonába. Baranyai Pál vezetőedző munkáját nehezítette több sérülés, valamint az, hogy a csapat egyik motorja, a chilei válogatott Patricio Andres sem állhatott a rendelkezésére. A foghíjas gyömrői csapat ennek ellenére tartotta magát, a második félidőben egyenlíteni is sikerült. Ezt követően azonban elfáradtak, a gyors hazaiak pedig végül behúzták a mérkőzést. 
A gyömrő szakvezető szerint még így is nyerhető lett volna a mérkőzés, de a számukra igazán fontos összecsapások csak most következnek majd. 

PLER Budapest II - Gyömrő VSK 26-22 (12-10)


 
06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!