Az ötödik fordulót rendezték szombaton az NBII-es női kézilabda bajnokságban. A Gyömrő VSK a Rákosmenti KSK-t fogadta, és győzte le. A juniorok 43 gólig meg sem álltak.

Nem kezdte jól a mérkőzést a hazai pályán játszó gyömrői csapat. Bár a védekezés rendben volt, a támadójáték túl lassú volt, és sok hiba becsúszott. A 10. percig csupán hat gól esett: 4-2-re vezettek a hazaiak. A védekezés továbbra is jól működött, így a játékrész végére sikerült kicsit növelni a hazaiaknak az előnyt. (13-9)  A második félidőben már jóval pontosabban játszottak a gyömrőiek, rendre kihasználták az ellenfél hibáit. A különbség folyamatosan nőtt, a 27. percben már nyolc góllal vezetett a hazai gárda. A vége magabiztos gyömrői győzelem lett.

Női kézilabda NBII. déli csoport, 5. forduló:

Gyömrő VSK – Rákosmenti KSK 27-21 (13-9)

Legeredményesebb gyömrői gólszerzők: Balogh Bettina 9, Valenta Eszter 6, Kozma Dominika 5

A Gyömrő VSK az ötödik helyen áll a bajnokságban, azonos pontszámmal a harmadik és negyedik helyen álló csapatokkal, míg a Rákosmenti a hatodik.



A junior lányok elképesztően kezdték aktuális összecsapásukat: kemény védekezésből gyors indításokkal zilálták szét ellenfelüket, így tíz perc elteltével 10-0 –ra (!) vezettek. A vendégek a 28. percben szerezték első góljukat… Az egyoldalú mérkőzésen csak a különbség volt kérdéses, ami végül nagyon nagy lett.

Női junior kézilabda NBII. 5. forduló:

Gyömrő VSK – Rákosmenti KSK 43-10 (24-1)

Legeredményesebb gyömrői góllövők: Kozma Dominika 9, Horváth Vivien 8.

A Gyömrő VSK női junior csapata továbbra is 100%-os teljesítménnyel vezeti a bajnokságot, míg a Rákosmenti a 9. helyen áll a 11 csapatos csoportban. 
06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!