Megkezdődött a kézilabda bajnokság

A hétvégén megkezdődtek a gyömrői csapatokat is érintő NBII-es kézilabda bajnokságok. A női csapat nyert, a férfi vesztett az első fordulóban.
Jelentős átalakuláson ment keresztül a nyár folyamán a Gyömrő VSK női csapata. Az előző szezont a hetedik helyen záró együttes vezetőedzői posztjáról hosszú évek után távozott Baranyai Pál, helyére játékos-edzőként Valenta Eszter került, akinek a munkáját Volcz Ákos segíti. Ez a váltás a csapaton belül is változásokat hozott: több tavaly még aktív játékost is hiába keresünk az idei csapatban. Mások mellett nincs a keretben Török Réka, Deme Tímea, Megyesi Orsolya, Király Vivien, Komsa Nikolett és Hegedűs Hanna sem. Több új névvel is találkozhatunk, akik részben a junior csapatból kerültek fel.
A változások hátteréről, okairól talán később tudunk majd írni, most maradjunk a nyitóforduló eseményeinél. Az a Duna-Pent NKSE volt az ellenfél, akik tavaly éppen a gyömrőiek előtt végeztek a bajnokságban. Az első játékrész szorosan alakult, végül egy gólos gyömrői vezetéssel mentek pihenőre a csapatok. A második játékrész is hasonló játékot hozott, a vendég együttes növelni tudta előnyét, végül három gólos győzelmet arattak.
NBII-es női kézilabda bajnokság, déli csoport 1. forduló:
DUNA – PENT NKSE – Gyömrő VSK 18-21 (8-9)
NBII-es junior női kézilabda bajnokság, déli csoport 1. forduló:
DUNA – PENT NKSE – Gyömrő VSK 16-24
Szombaton a Gyömrő VSK a Tököl csapatát fogadja az Ignácz Ilona Városi Sportcsarnokban.
A férfi együttes sajnos vereséggel kezdte a szezont. Némi malíciával írhatnánk: ott folytatták, ahol az előző bajnokságban abbahagyták, mert bár az utolsó fordulóban nyerni tudtak, a tavaszi szezonban lejátszott 11 mérkőzésükön 7 vereség mellett csupán két-két győzelem és döntetlen volt a nem túl szívderítő mérleg. A nyitófordulóban Budapesten, a RÉV-Csanádi ellen léptek pályára, ahol a hazaiak már az első félidő végére hat gólos előnyre tettek szert. Ezt a mérkőzés végére még növelni is tudták. A legjobb hazai játékos a 12 gólt szerző Hegyi Tamás volt.
NBII. férfi felnőtt Északi csoport, 1. forduló:
RÉV – Csanádi – Gyömrő VSK 29-20 (12-6)
NBII. férfi junior Északi csoport, 1. forduló:
RÉV – Csanádi – Gyömrő VSK 38-28
A második fordulóban a PLER Budapest II együttesét fogadják vasárnap 17 órakor.