Álomrajtot vettek a gyömrői focisták

Az UFC Gyömrő csapata az idei szezonnak komoly tervekkel vágott neki. Ezek megvalósításához azonban kellenek a kimagasló eredmények is.A csapat első tétmeccse a Magyar Kupa első fordulójában volt, melynek keretében a Vecsés gárdáját fogadták. Az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott vendégeknek egy fordulatos és gólgazdag mérkőzésen végül fejet kellett hajtaniuk a gyömrői csapat előtt! Az UFC kiváló játékkal 5-3-ra győzött, így továbbjutott a következő fordulóba.
Magyar Kupa Pest megyei ág, 1. forduló
UFC Gyömrő – Vecsési FC 5-3 (1-2)
gólszerzők: Gerbovits ’5, Rontó ’51, Horváth László ’53,’79, Kiss ’58, illetve Kollár ’10, Borsi ’34, Czimmermann ’63
A második fordulóban a Táborfalva otthonában lépett pályára a csapat. Ismét jó játékkal rukkoltak elő a gyömrőiek, és már 3-0-ra is vezettek, az utolsó negyed órában négy gól is esett. A végén azonban ismét mi örülhettünk: a harmadik fordulóba jutott az UFC!
Magyar Kupa Pest megyei ág, 2. forduló
Táborfalva KSE – UFC Gyömrő 2-3 (0-1)
gólszerzők: Petrik ’81, Kovács ’85, illetve Rontó ’44, Bajár ’77, ’79
A kupasiker nem csak a csapatnak, de a szurkolóknak is lendületet adott, így sokan látogattak ki néhány nappal később a Pest Megyei Bajnokság másodosztályának nyitófordulójára is. Az UFC vendége a Tápiószele csapata volt. A hazaiak villámrajtot vettek, hiszen Horváth Péter jóvoltából már az első percben (!) megszerezték a vezetést. A gyömrői uralom az egészen mérkőzésen tartott, a vendégek alig-alig jutottak el a hazai kapuig. Ennek ellenére is meglepő kiütéses siker lett a vége. Csapatunk igazságosan elosztva, mindkét félidőben 3-3 gólt rúgva nyerte meg az összecsapást.
Pest Megyei labdarúgó bajnokság, II. osztály, 1. forduló:
UFC Gyömrő – Tápiószele SE 6-0 (3-0)
gólszerzők: Horváth P. ’1, Potocska ’19, Horváth L. ’34,’61, Preska ’46, Csizmadia ’85
(Fotó: Bor Veronika)