Gázos a helyzet, vagy inkább "gáztalan"

Néhány hete olyan információk jutottak el szerkesztőségünkbe, mely szerint a szolgáltató kikapcsolta a gázt a gyömrői Teleki Kastélyban működő speciális iskolában. A hivatalos nevén Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és EGYMI-ként ismert intézmény fenntartója a ceglédi tankerület (KLIK).  Megkeresésünkre a TIGÁZ közölte: a FŐGÁZ kérésére július 22-én kikapcsolták a szolgáltatást az épületben, de mivel utóbbi a szolgáltató, az okokról kérdezzük őket.

Ezt megtettük, de a FŐGÁZ az Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz (ENKSZ) irányított minket, ahol aztán néhány nap után ma adtak választ kérdéseinkre. Pontosabban fogalmazva röviden arról tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy az érintett intézmény kapcsán a felhasználó rendezte tartozását, így a szolgáltatást visszakapcsolták. Hozzátették: a szolgáltatás megszűntetése a végleges fizetési felszólítás utáni 30 nappal történt meg, mivel a fogyasztó hátralékot halmozott fel, amit többszöri felszólítás után sem rendezett.

Azt tehát elismerték, hogy pestiesen szólva a gázt kikötötték, de egyben jelezték: újra él a szolgáltatás. Erről azonban mit sem tud az iskola vezetősége. Az iskola ügyeletes vezetője telefonon azt mondta: továbbra sincs gáz az épületben, ahol tudomása szerint a kikapcsolás óta nem jártak a gázművek szakemberei, semmilyen hivatalos vagy nem hivatalos értesítést nem kaptak arról, hogy újra lenne gázszolgáltatás. Az iskolában egyelőre nyári szünet van, de az épületek hamarosan újra benépesülnek, így fontos lesz hogy van vagy nincs gáz.

Mi mást tehettünk volna: ismét megkérdeztük az ENKSZ-től, hogy pontosan mikor kapcsolták vissza a szolgáltatást, illetve erről tájékoztatták-e a fogyasztót, de egyelőre nem kaptunk választ. A KLIK válaszolt, bár igen szűkszavúan. Azt írták: A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ folyamatosan egyeztet a szolgáltatókkal és ütemezetten teljesíti fizetési kötelezettségeit.  Arra már nem kaptunk választ, hogy mekkora tartozást halmoztak fel, illetve mi a garancia arra, hogy a jövőben fizetni fogják a közüzemi számlákat?   

Időközben az index.hu is foglalkozott egy rövid cikkben a KLIK gáztartozásaival. Mint írják: csak az E.ON felé mintegy másfél milliárd forintos tartozást halmoztak fel. Információik szerint a szolgáltatók úgy érzik: nincs is fizetési hajlandóság a KLIK-ben, aminek két igen egyszerű oka lehet: egyrészt év végén minden hozzájuk tartozó intézmény átkerül az ENKSZ által vezetett FŐGÁZ-hoz, másrészt pedig amint megkezdődik a tanév az oktatási intézmények védetté válnak, és nem lehet lekapcsolni őket a szolgáltatásról, bármekkora tartozást is halmoztak fel addig. Vélhetően éppen ezért az E.ON Somogy megyében a napokban sorra kapcsolta ki a gázt a jelentős tartozások miatt.

Több forrás is arról számolt be: a KLIK „nem annyira erőlteti a fizetést”, hiszen a fentebb leírtak miatt a szolgáltatás akkor is biztosított lesz, ha nem rendezik milliárdos tartozásaikat. Kivéve akkor, ha az egyes szolgáltatók még most, a tanév kezdete előtt kikötik az intézményeket a rendszerből.

Egyelőre tehát a helyzet elég gázos… Annyi biztos csupán, hogy szeptemberben közel 100 gyermek kezdi meg a tanévet a gyömrői Teleki Kastélyban. Nekik pedig előbb – utóbb szükségük lesz fűtésre, a kollégiumban élőknek fürdési lehetőségre. Persze némi malíciával mondhatjuk: tudják már miként kell a helyzetet kezelni, hiszen pár éve a tél kellős közepén maradtak gáz nélkül, mivel az akkori fenntartó Pest Megyei Önkormányzat százmilliós tartozásokat halmozott fel. 

06:00, 12:00, 18:00, 20:39 - Gyömrő Info Magazin
06:18, 12:18, 18:18, 20:57 - Honvéd 7
06:34, 12:34, 18:34, 21:13 - A doktor
06:45, 12:45, 18:45, 21:24 - Turnébusz
07:45, 13:45, 19:45, 22:24 - Sztárportré 
08:07, 14:07, 20:07, 22:46 - Gyere ahogy vagy!