Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 67 éve, éppen ezen a napon kezdte meg működését. A magyar egészségügy legnagyobb intézményének feladatszáma és feladatköre is folyamatosan bővül, tavaly az előző évnél 5 százalékkal több, mintegy 1 millió 50 ezer esetben nyújtottak segítséget a bajba jutottaknak. A mentésfejlesztést célzó uniós programok idén célba érnek, de állami forrásokat is felhasználhatnak, a legutóbbi, 750 milliós támogatásból beszerzett 32 új mentőautó heteken belül szolgálatba áll. Az OMSZ gazdálkodása stabil, szerepét a közelmúltban a kórházi ágynyilvántartás koordinációjával (KÁNY) is bővítették. Ugyancsak növeli a szervezet súlyát, hogy áprilistól az ország valamennyi kiemelt sport és szabadidős rendezvényének egészségügyi biztosításáért is az állami mentők felelnek, ennek szellemében a napokban stratégiai partnerségi szerződést írtak alá a Hungaroring Zrt-vel és a Magyar Lovassport Szövetséggel. A sikeres életmentés alapja a szaktudás, az erő és az elhivatottság, ezért a közel 7500 magyarországi mentődolgozó munkafeltételeinek, egészségmegőrzésének és megbecsültségének erősítésére komplex programot szerveznek.
 
(forrás: OMSZ sajtó)

 

06:00, 12:00, 18:00, 20:45 - Gyömrő Info Magazin
06:07, 12:07, 18:07, 20:53 - Dekor Magazin - Karácsony
06:53, 12:53, 18:53, 21:39 - Csemetekert Gyermekszínház - A kis gyufaárus lány
07:40, 13:40, 19:40, 22:27 - Exkluzív - az N1TV műsora
07:54, 13:54, 19:54, 22:40 - Exkluzív - az N1TV műsora
08:16, 14:16, 20:16, 23:02 - Gyere ahogy vagy!